A történelem kezdetén a nők látástól vakulásig robotoltak. Átlagosan ötféle munkát végeztek – gyereket neveltek, öregeket ápoltak, növényeket termesztettek, gabonát őröltek, ételt készítettek, szőttek, fontak stb. A férfiak elmentek vadászni, esetleg egymás közt háborúztak (később pedig politizálni kezdtek). De az említett időszakban a „többműszakos” és megerőltető munka ellenére sem a nők kapták a legjobb falatokat. Azok bekebelezése kizárólag férfikiváltság volt.

Mára persze fordult a világ, de a nők még mindig kétszer vagy háromszor annyit dolgoznak, mint a férfiak. Megszervezik és elrendezik a család gazdasági, hivatalos és egyéb ügyeit, gyerekeket nevelnek, tanítanak és gondoznak, ápolják a baráti és rokoni kapcsolatokat, berendezik, és rendben tartják a lakást, esetleg a kertben serénykednek. Mindemellett még a saját munkájukat is becsületesen elvégzik a munkahelyükön. A férj a munka után megérdemelt söröcskéjét iszogatja a tévé előtt heverészve, vagy holtfáradtan zuhan az ágyba. A feleség – szintén a munka után -- vacsorát készít, ellenőrzi a gyerekek leckéit, takarít, vasal, mosogat, rendet rak. S jaj neki, ha másnap fáradt-lomposan és nem frissen-csinosan jelenik meg a munkahelyén!

A Föld lakosságának fele nő: egy felmérés szerint az összes ledolgozott munkaidő kétharmadát ők végzik el. Bevételük ennek ellenére csupán az összjövedelem tíz százaléka! Tehát sem megfelelően elismerve, sem díjazva nincsenek. A családon belüli munkát, a már említett háztartásvezetést és gyereknevelést egyetlen társadalomban sem ismerik el. Az nem is számít „igazi” munkának!
Szerencsére valamivel jobb (de nem ideális) a helyzet az önmegvalósítás terén. A nő életében unos-untalan felmerül a kérdés: család, gyerek vagy karrier? Összeegyeztethető ez a három dolog egy nő életében vagy sem? Egyes felmérések szerint igen, mások szerint nem. Igazi recept nem is létezik arra, megoldható-e és hogyan. A felmérések szerint csak minden tizedik férfi mutat hajlandóságot arra, hogy engedje feleségét érvényesülni a szakmájában. (Érdekes, egyik nő sem gördít akadályokat férje elé a szakmai előmenetelében. Éppen ellenkezőleg: kötelességének érzi, hogy férjét a „megfelelő családi háttérrel” maximálisan támogassa.) A megkérdezett vezető pozíciókban lévő nők ötven százaléka véli úgy, inkább anyának érzi magát, mint sikeres, jó pozíciót betöltő nőnek. Ugyanezek a hölgyek munka után egyáltalán nem pihennek, mert vár rájuk a család, az otthoni teendők elvégzése. Míg az ugyanilyen pozícióban dolgozó férfi a munkaidő után teljesen szabadok, kipihenhetik magukat, hódolhatnak kedvteléseiknek – a családjuk tekintettel van rájuk, igyekeznek nem terhelni őket a mindennapos gondokkal.

Azokra a nőkre, akik többre vágynak -- érdekes szakmára, munkára, karrierre, sikerekre --, a férfivilág szabályai vonatkoznak. Hiszen a sikeresség mértéke ma is eszerint van megállapítva és értékelve. Amennyiben a nők a karriert választják, rájuk sütik a bélyeget: nem jó anyák, nem nőiesek, nem „rendes” asszonyok – tehát nem felelnek meg a férfiközpontú világ elvárásainak, melyben csak az lehet igazán, minden vád és gúnyos megjegyzés (és többletmunka) nélkül sikeres és elismert, aki férfi. Mert tőle senki sem várja el, hogy példás gondos apa, odaadó háztartási alkalmazott, és megértő, kedves, nett és fitt legyen – minden áldott este.

Az önmegvalósítás lehetősége – ismerjük csak el! – még mindig inkább a férfiak kiváltsága.